Gerber Csenge

A tájfutás születésem óta jelen van az életemben hiszen egy tájfutó családban nőhettem fel. 14-18 éves korom között a svájci kantoni válogatott kerettagja voltam, ezt követően világversenyeken már magyar színekben álhattam rajthoz. 2015-ben az Ifjúsági Európa bajnokságon, 2018-ban a Junior Világbajnokságon, 2019 óta pedig a felnőtt válogatott tagjaként, Európa Bajnokságon, Főiskolás Világbajnokságon, illetve több világkupán is rajthoz álhattam. Többszörös magyar bajnok vagyok csapatversenyekben és egyéni bajnokságon is álhattam már dobogón. A sport számomra azonban nem csak eredményeket és érmeket adott, hanem életre szóló barátságokat is. Megtalálhattam a párom, és körbe utazhattam vele együtt a világot.

Igaz még aktív sportoló vagyok, de ez egyre inkább a háttérbe szorul. 2018 óta utánpótlás edzőként tevékenykedem és próbálom a legjobb tudásom szerint tanítani a jövő versenyzőit, úgy érzem ebben tudok kiteljesedni igazán.